Kilátások
Hozzáállások állnak sorban agyam stratégiai pontjaiban. Nevetségesen teátrális dulakodásuk egyedüli vesztese én magam vagyok. Csak magadra hallgass -mondod. Csak magadnak felelj meg -mondod. Nem arculcsapóan gyönyörű ez az ordító ellentmondás? Nem neked felelek meg, és nem a te tanácsodra hallgatok, ha megfogadom mindezeket? Persze ha nem hallgatok rád, boszorka vagyok. Ha hallgatok rád, balek. Minden latba vetett elképzelés mehet a süllyesztőbe, ha egyikben se tudok kapaszkodót találni, ám ha mélyebben magamba nézek, a belső szerveimen át azt látom, hogy tulajdonképpen egy kicsit sem érdekel. Aludni szeretnék, sokat, és mélyen. Nem szeretném a hozzáállások kombinatorikáját kihasználni, a gravitáció megcáfolásával elérném az életcélom, lebegnék a szobám közepén, azt a szaftos locsogó érzést spriccelve mindenkire, hogy engem nem érdekel.
Aludni szeretnék. Nem szeretnélek a bőröm alatt tudni, viszketek, mert tudom, hogy kaparsz és lüktetsz, ahogy hasítod szét az ereimet, átfúrva magad a felszínre, vagy csak átivódsz az agyamba, mint egy újabb hozzáállás, mert szerinted még nincs ott elég káosz, te nevezed ki magad a fődominának, és irányítasz mindent, amihez valaha közöm volt, közöm van, és közöm lesz. És közlöd velem, hogy csak magamra hallgassak. Te nem látod, hogy engem nem érdekel. Már én se látom. Csak azt látom, ahogy lebegek a szobám közepén, az íróasztal felett 30 centivel, de már nem is élvezem. Újra hinni szeretnék a gravitációban. De most nem fogok lezuhanni, inkább leszállok magamtól.
A weboldal tartalmának a másolása tilos, szerzői jogvédelem alatt áll.
Okostelefonoddal, már utazás közben is olvashatsz minket!
