Pszichiátria Magazin

- Fuss, szaladj, menekülj! – suttogja egy belső hang, melynek nem mersz ellenállni. Lábad remeg, s az éjszaka vészesen közeledik. Azt hiszed talán biztonságban leszel, ha elbújsz? Tégy egy próbát, elvégre a Te életedről van szó. Szaladsz, menekülsz én pedig egy repedésből figyelem zihálástól szánalmasan reszkető testedet, ahogyan előretörsz s a félelem körbeölelve roppantani akar, egyszerűen megtorpansz hátra lesve keresed veszted sötét rémét, de még várat magára a történet. Szeretem a macska-egér játékokat, így hát menekülj, hidd el, hogy van esélyed! Lépteidtől zeng az utca, kedves vagyok s nagylelkű, így már kiértél a sötét és nappal sem túl biztonságos környékről. Lopva figyellek, bár Te annyira elnyomtad félelmed, hogy nem érezheted vérben forgó szemeim fenyegető pillantását. Naivan álomba merülsz a nyílt utcán, nem figyelsz semerre, a már ostoba filmjeidből megtanultad; míg fajtársaid testének melegét érezni véled semmi sem bánthat. Tévedsz. Figyellek.
Buszra szállva hátra sem tekintesz, az ablakból sem mered vizsgálni azt a helyet, ami szeretettel vár egy napon vissza. Eljön az idő, kell Neked az adrenalin így megkísértve füledbe súgok:- Szállj le itt, szállj villamosra, mert az gyorsabb! – persze a villamosra hiába vársz, mert már nem jár. Kósza reményt csepegtetek szürkévé fakult szívedbe, mikor a távol ködfoltját a kombino éles lámpája töri meg. Ne reménykedj, mert a végzeted várat magára, elfutni nem fogsz tudni. Felszállva fintorogva nézel körül és nyugtázod magadban a tényt; még mindig aberált a társadalom, még mindig romlott a világ. Jó úton haladsz, innen már csak pár lépés, és közénk való leszel. Lépj közelebb, gyere csak! Tekinteted hiába siklik végig a tájon, látod a sötétséget és tudod már; most mi uraljuk e világot, hiába siettél eljött az éjszaka. Bátor vagy, erőtől duzzadsz és így belehajszolod magad a legveszélyesebb kalandba; kint maradsz játszani, Velünk. Alig szállsz le, de mi azonnal körbeveszünk és már a sikátor sem lehet sötétebb, táncra perdülve körülötted bűvölünk. Ordítasz, küzdesz, felőlem bele is pusztulhatsz, tekinteted fényes és láthatod; a saját fajtád ostobának nézve kikerül. A félelem, melyet másokba keltesz nekünk erőt ad, Tőled pedig elvesz. Mikor végre kimerülsz, mi gyorsabban táncolunk, sokáig bírod, mindjárt eljön a hajnal s most Rajtad áll velünk jössz-e az útra vagy maradsz itt tovább húzni az igát.