Pszichiátria Magazin

Szombaton este kocsival tartottunk éppen hazafelé a nagymamámtól, eléggé késői időpontban. Zenét hallgatva bámultam ki az ablakon, amikor észrevettem, hogy valami nem stimmel. Éjfél volt, mikor az egyik érintett falu útján az apukám észrevett egy alakot a földön feküdni. Majdnem tovább hajtott, de aztán visszatolattunk és megláttuk a maximum húsz éves srácot, amint az útra kilógó fejjel feküdt békésen az aszfalton. Kiszálltunk, megpróbáltuk felébreszteni, pofozgattuk, szólongattuk, de nem reagált semmit, ezért behúztuk az út melletti fűre és megpróbáltuk felállítani. Sikerült is, egy pillanatig úgy tűnt mintha megállna, de még mindig olyan állapotban, mint aki éppen részeg álmát alussza. Mintha a hátán lévő kis kapcsolót átpöccintették volna ON-ra, visszatért az uralma az izomzata fölött, nagy lendülettel nekilódult és újra levágta magát a földre – majdhogynem összecsuklott -, szinte ugyanabba a testhelyzetbe, mint amilyenben rátaláltunk és ugyanolyan mozdulatlanul feküdt tovább, lábát felhúzva, a hátán fekve, kezeit a feje alá fektetve. Na, itt kezdtem el gyanakodni, hogy nem feltétlen a szesz miatt ilyen. Ha alkohol hatására került volna ebbe az álomba, minden valószínűséggel ott maradt volna a füvön, ahová húztuk, esetleg átfordul a másik oldalára és békésen alszik tovább.

 

Ehelyett a szerencsétlen – miután megint behúztuk az útról - másodjára is magához térve magyarázott arról, hogy „szó sem lehet róla, hogy hazavigyük”, és igencsak ingatag léptekkel elindult a másik irányba. Két oldalról közrefogva bekísértük a járdára, majd elindult magától, és még néztünk utána egy darabig, ahogy egy részeg, koordinációs problémákkal küszködő csimpánzéhoz hasonló mozgással, rogy össze majd kel fel gyorsan és folytatja kacskaringós útját talán hazafelé. A visszapillantóból még lehetett látni, amint újra átimbolyog az úton…

 

Nem tudom, hogy valami drogot, kábítószert vett-e be vagy netán az alkohol miatt került volna így a padlóra, viszont azt elmondhatom – és talán sokan okulnak a példából -, hogy azért az éjszakai szórakozás határait valahol, nagyon meg kellene húzni. Nem ítélem el azt, aki szereti a későig nyúló, fergeteges bulikat, de ez… ez már erősen túl megy a korlátokon. Mondhatná a sokat látott és tapasztalt Olvasó, hogy ez még semmi, ennél az esetnél látott már sokkal durvább dolgot is, igazat adok. Viszont már ez is egy olyan dolog, aminek nem kellene megtörténnie. A srác húsz perccel később talán hazaért, támolyogva lépkedett fel a házuk lépcsőin, nekifeküdt a csengőnek, míg be nem engedte valaki és a szülei vagy valakije kétségbeesett pillantásairól nem is tudva, kábultan esett volna be a kádba, talán össze is hányta magát… vagy újra kifeküdhetett az úton, és onnantól már azon múlik, hogy él-e még amikor olvassátok ezeket a sorokat, hogy az arra haladó autós észre veszi-e. Persze, szombat este ki kocsikázna éjfélkor? Talán arra járt még valaki, talán nem, ennek ellenére semmiképp sem zárható ki az előbbi eshetőség, mivel tudjuk jól, hogy a mai világban már nem ajánlatos meglepődni semmin, valami más úgyis felülmúlja egy nap vagy egy hét múlva, amint értesül róla az ember.

Azt sem tudhatom, mi váltotta ki ebből a srácból erre a totális kiütöttségre való hajlandóságot vagy miért nem tudta azt mondani egy pont után, hogy „kösz, ennyi pia elég volt mára, még hajnali kettő sincsen, hehe”, viszont semmire sem megoldás az, ha valaki az éjszakába menekül, mert mindig van egy ok – feltételezem én -, ami miatt bármilyen nemű tudatmódosítóhoz nyúl az ember. Nem megoldás. Csak elnyomja a problémának a tudatát, csak halaszt… Semmi mást.