Esetek és cenzúrák
Egyedül ülök most, az újonnan nyílt romkocsmában. Kedvenc barátosnémat várom, akit a miheztartás végett nevezzük Kleopátrának. Nem tudom, miért késik. Nem szokása. Lányos zavaromban hirtelen nem is tudom, mit kezdjek magammal anélkül, hogy esetlennek és kiszolgáltatottnak tűnnék. Úgy érzem, a helységben mindenki azt vizslatja, hogy milyen nevetséges vagyok. Próbálok olvasni, mert az ugye elég menőn tud kinézni, de magamon inkább veszem észre a zavarodottság és a tragikomédia egyértelmű jeleit, mintsem azt a visszajelzést, hogy ez a művelet annyira presztízsemelő lenne számomra. Reménytelen, feladom. Elkezdek nézelődni.
Egy néhány fős társaságon akad meg a szemem, azon belül is az egyik fiún. Magam sem értem, miért pont rá esett a választásom, hisz nem egy feltűnő jelenség. Mégis valahogy olyan kifinomult stílussal rendelkezik. Tetszik az a kockás ing, amit visel. Meg a szeme. Meg a haja. De lényegében lényegtelen, hiszen Ő egy társasággal van, én pedig Kleopátrát várom. Még mindig, rendületlenül. Habár kezd későre járni. És én tegnap nagyon későn aludtam el. Már az első holtponttal vívok csatát egy jó ideje, eddig nyerésre álltam ellene, de azt hiszem, végül ő győz le engem. Hát jó, akkor elbóbiskolok, de csak egy nagyon kicsit, amíg meg nem érkezik drága barátném. Legalább addig is telik az idő…
-Hali… hahó! Jól vagy? – ébresztget egy selymes, kellemes bariton hang.
Felébredek és el is kap egy apróbb szívroham: ez ő! Miszter tetszikazingedésahajadésaszemed a másik asztaltól. Egy-két másodpercig bambán és értetlenkedve bámulok felé, aztán rájövök, hogy én most éppen bambán és értetlenkedve bámulok felé. Át is váltok rögvest egy lezser eleganciával telített kommunikációs formára (mert persze nekem ez oly könnyen szokott menni…):
-Öhm, helló… jól. Mé’?
-Csörgött a telefonod, de nem keltél fel rá. Gondoltam megnézem, minden oké e. Egyébként a nevem Cenzúra. Viszont most rohanok, mert a többiek kint várnak rám, de muszáj volt idejönnöm. Most már nyugodt lehet a lelkiismeretem, ugye? – mosolyog rám huncutul.
-Igen, köszi. – próbálok visszamosolyogni, de az ijedt arckifejezéséből kiindulva inkább egy vicsort hoztam ki magamból.
Ahogy elmegy, megnézem azt a fránya nem fogadott hívást. Kleopátra volt az, vissza is hívom. Fölveszi, és elkezd röfögni. Nem igazán értem, hogy ez most miféle gyenge minőségű poénkodás akar lenni részéről, de nyomatékosan rákérdezek a hollétére, hátha az megteszi hatását. Hirtelen beleszól a telefonba:
-Bocsi, az a helyzet, hogy itt vagyok a boltba, és az eladó csak akkor hajlandó kiadni nekem a cigit, ha 10 másodpercenként röfögök egy kicsit. Még másfél órán keresztül kell megtennem. Ne várj meg. Puszi. Röf-röf-röf.
Lerakom, de aztán újra csörög a telefon. Megint Kleopátra az. Már nem röfög, ordít:
-TE KURVA!
Kinyomja. Felriadok álmomból. A telefon most már tényleg csörög. Oldalra nézek. Cenzúra alszik mellettem. Kleopátra hív. Már rég a kocsmában kéne lennem…
A weboldal tartalmának a másolása tilos, szerzői jogvédelem alatt áll.
Okostelefonoddal, már utazás közben is olvashatsz minket!
