Egy borús este régi képeket nézegettem, láttam rajtuk gyermeki tekintetem. Csupán egy kép volt előttem, de mégis mély nyomot hagyott bennem. Sokáig néztem lágy arcvonásaim, letisztult tekintetem és az örömteli energiát, mely sugárzott belőlem. Boldog, gondtalan kislány voltam, aki mit sem tudott a kínokkal teli, nagybetűs életről. Miután végig néztem az albumot a fürdőbe siettem, kutattam a tükörképem, minden idegszálammal ráfeszültem arra, hogy találjak valamit, ami még megmaradt bennem, mielőtt azt kiölték a gondok. Nem láttam mást, csak egy zavarodott embert, baljós tekintettel. Ezerszer átfutattam magamban az életem, lejátszottam minden sötét pillanatát. Az igazság kulcsát kerestem, hogy egyszer visszataláljak önmagamhoz. Láttam, hogy most mennyire szét vagyok esve, mennyire elhagytam magam. Próbáltam javítani a külsőmön, nem akartam, hogy a külvilág is tudomást szerezzen a fejemben lévő zűrzavarról. Kezembe vettem az aranyszegélyes hajkefém és fésülni kezdtem a hajam, ami a kóctól már összeállt. Miután befejeztem, visszamentem a hálószobámba és újra a képek kötötték le az érdeklődésem. Láttam egy képet, ami 7 éves koromban készült. A családommal a tengerparton nyaraltunk. Emlékszem, hogy mennyire élveztem, ahogy a kellemes tengervíz elborította a testem és a hullámok között úszhattam. Olyan megnyugtató volt minden. Most viszont úgy éreztem, hogy a saját börtönömben vagyok, folyton csak vergődök, kínlódok, de már semmi sem csal mosolyt az arcomra. Olyan akartam lenni, mint macska, aki éjjel-nappal a saját törvénye szerint él, senki sem tudja megszelídíteni. Ha a sarokba szorítják, a legszűkebb helyen, egy csövön, egy csatornán, de elmenekül. Én pedig álltam, nem láttam sem ajtót, sem vészkijáratot, csak a puszta börtönöm, láncok csörgését a karomon. Kimentem az udvarra és lefeküdtem a fűbe, a fekete égbolton csak a csillagok és a telihold világított. Ámultam, hallgattam az éj zenéjét és szabadjára engedtem az elmém. Az agyam úgy zihált, mintha egy őrült lennék, aki a kényszerzubbony alatt várja a végső injekciót, ami bár nyugalmat ad, de sosem leszel tőle olyan, amilyen régen voltál…